Nehéz elkezdeni ennek a sorozatnak a leírását, hogy mégis mi ez, mert bonyolult, és még én sem láttam végig, bár hozzáteszem, jelenleg is azon vagyok, hogy ez változzon. Egyszerűen lenyűgöző, így tudnám legrövidebben összefoglalni. Olykor komoly, máskor vidám, de nagyon leköti az embert, és könnyen bele lehet feledkezni. Nagyon jól ki vannak dolgozva a karakterek, és az egész anime. A harcok és a rajzok a cselekmény nélkül is elvinnék a hátukon az egész animét, de azért szerencsére nem feledkeztek meg a történetről a készítők, akik Kubo Taito mangája alapján dolgoznak most is, hiszen a sorozat készítése még nem fejeződött be. Jelenleg a 90. rész környékén járok, és nem tudom se megunni, se abbahagyni, pedig azért néha pihenni sem ártana, de olyannyira belemerülök alkalomadtán, hogy egyszer csak azt veszem észre, hogy már hajnal háromnegyed 5 van, és már megint nem pihentem semmit. Na, de nem is ez a lényeg, hiszen ez most nem erről szól. Kezdjük tehát az elején:
Adott egy 15 éves, korántsem hétköznapi, középiskolás srác, Kurosaki Ichigo. Amióta az eszét tudja, látja a szellemeket, amelyek a való világban ragadtak, és segít nekik kisebb-nagyobb apróságokkal. Ám, ez egy napon megváltozik, amikoris egyszer csak átsétál a szobája falán egy lány, aki nem szellem. Mint utóbb kiderül, ő egy Shinigami másnéven Halálisten, és azért jött, mert ott van náluk egy lélek, akit el kell küldeni Soul Society-be, ami lényegében a menny jelen anime-beli megfelelője. Ekkor üt be a krach, ugyanis érkezik egy Hollow (gonosszá vált lélek, aki az élőkön áll bosszút… feltűnő ismertetőjele a fehér maszk, és a hatalmas abnormális test(?)), aki megtámadja az egyik hugát. A Shinigami, “polgári nevén” Kuchiki Rukia nem bír vele, de Ichigo mindenképp segíteni akar a testvérén, és emiatt aztán átszúrja a szívét Rukia kardjával (Zanpaku – minden Halálistennek sajátja van, és más névre hallgat), így ő is Halálistenné válik (félig-meddig), és képes legyőzni a Hollow-t. Ezzel el is jutottunk az első rész végéig, a bonyodalmak itt kezdődnek.
Akkor most jöjjön a folytatás:
Tehát bonyodalmak… az első részben elkezdődnek, a másodikban folytatódnak, mégpedig azzal, hogy Rukia hirtelen megjelenik Ichigo osztályában, mint új osztálytárs… ekkor kiderül az is, hogy Ichigo elszívta Rukia összes erejét, így Rukia mellette kell maradjon, és Ichigonak kell ellátnia a feladatokat. Innentől kezdve nemigazán tudok mit mondani, mert egyre csak bonyolódik, és szétágazik több irányba is. A lényeget lehet sejteni, sok küzdelem a Hollow-ok ellen, veszekedések, vicces és komoly helyzetek tömkelege, újabb bonyodalmak. Itt jön a folytatás, ugyanis Soul Society-ben elgondolkodnak, hogy Rukia vajon hol lehet ennyi ideig, így aztán érkezik a delegáció, akik vissza akarják vinni (vissza is fogják), hogy megbüntessék. Nagy küzdelem árán, de ők nyernek, így aztán Rukia visszatér Soul Society-be, ahol halálbüntetés vár rá, és mivel ezt Ichigo nem nézheti tétlenül, utána indul… előbb persze alapos kiképzést kap Urahara-san felügyeletével, akiről később érdekes információk derülnek ki. Itt persze közel sincs vége a történetnek, de én viszont abbahagyom az ismertetést, mert ha le akarnék írni mindent, még holnap is itt pötyögném a betűket, mert egyszerűen lehetetlen összefoglalni. Nézzétek meg, biztos vagyok benne, hogy fogtok találni rengeteg érdekes karaktert, és lesz olyan is, aki majd közelebb kerül a szívetekhez. Jó szórakozást hozzá, nem fogtok csalódni
Néhány kép:

További információk: AnimeAddicts AnimeNFO AnimeNewsNetwork



[...] 6, 2008} Dorkynak Avagy hogyan hozzuk össze régi kedvenc barátosnéinket újabb férjemmel, ha csak virtualice is? birge @ 7:56 pm [filed under [...]