na, itt a hétve, végre
a tegnapi nap a várakozás jegyében telt, előbb reggel vártam fél órát, aztán délután másfél órát, de megérte, mert így bekerült még két jegy az indexembe, és így már csak a két vizsga hiányzik, ami jövő héten várat magára.
A hétvége alapvetően a pihenés jegyében telik majd (és telt eddig is), de persze azért tanulok is majd, hogy a többi vizsga is sikerüljön. Ráadásul sikerült rátalálnom egy jó Japán nyelvoktató könyvre, úgyhogy annak is nekiállok majd, mielőbb
Australian Open folyamatban, és eddig bővelkedhettünk hatalmas meccsekben. Ma csak kicsit hidaltam le, amikor a Federer meccset néztem. Nem volt ok panaszra a szinvonalat illetően, de megijeszteni sikerült, hogy esetleg kiesik. Szerencsére nem tette, úgyhogy hajrá tovább.
Hattrickben újabb körön vagyunk túl, amit 2-2vel zártam, úgyhogy stabilan tartom a második helyem. Szerdán I. torrent Cup folytatás, ahol eséllyel indulok az első hely megszerzésére
most ennyi


