Bleach 174 Feliratfordítás (ÉLŐ)

12 06 2008

Hát, nem hiszem el, hogy vannak olyan ismerőseim, akik képesek engem rávenni szerda éjfélkor, hogy menjek velük inni. Viszont tegnap este ez megtörtént, így aztán a korai fekvés-korai kelés gondolatától már búcsúzhattam is. Három óra magasságában ugyan sikerül hazaérnem, de már túl fáradt voltam ahhoz, hogy bármit is tegyek, így inkább ledőltem aludni. Mint utólag kiderült, nagyjából 3-4 perccel kerültem el a Bleach 174. részének angol feliratos megjelenését, de ezt a lemaradást reggel 6kor pótoltam, csak még aludni kellett egy keveset, hogy egyáltalán lássak is (ami azért elég lényeges a fordításhoz :D).

Most már, túl vagyok az angol feliratos kiadás megnézésén is, és már kezdem is a fordítást. Nem sokára jelentkezem még🙂

UPDATE 11:00 – Nos, alig háromnegyed óra telt el az előző jelentkezés óta, de íme a következő🙂 Az első 5 perc kész, úgyhogy igyekszem behozni a késői kelés miatti lemaradást🙂 Ha van valami plusz infó amit szeretnétek tudni a részről, akkor kérdezzetek, aztán majd reagálok, mert sokminden történik ám😀 Yorucicán kívül, Junchi másik nagy kedvence (legalábbis ha jól emlékszem, de javíts ki ha tévedek) Szayel Aporro is feltűnik😀 (na most aztán beindulnak a fogaskerekek, hogy hogy lehet összeegyeztetni a dolgokat😀

UPDATE 12:10 – Haladok, lassan de biztosan. Most jönne az, hogy ebédszünet következik, azonban az ezen a héten kimarad, úgyhogy nem kell aggódni, folytatódik a munka🙂 Persze én sem maradok étlen-szomjan, rendeltem pizzát😀

UPDATE 14:00 – Féltávnál járok, és az ebéden is túl vagyok. Innentől az izgalmasabb részek jönnek, úgyhogy remélhetőleg gyorsabban fogok haladni🙂

UPDATE 15:05 – 16 perc kész, úgyhogy közeledik a vége… már nem kell sokáig várnotok


Műveletek

Information

40 hozzászólás

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

Helló, te aztán sokat alszol😀 én most keltem, szégyenlem is magam😀

12 06 2008
Csonti

Hajrá! Hajrá!

12 06 2008
apjafia

Sokat? ez irónikus akart lenni?😀

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

A lényeg, hogy tisztellek😀

12 06 2008
apjafia

Ugyan miért?🙂 Tettem én olyat amivel kiérdemeltem?🙂

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

Hát persze😀 Én ha elmegyek “italozgatni” akkor vagy másnap este jövök haza, vagy ha haza is érek valahogyan még éjszaka, akkor alszok egész nap😀 Emellett jó feliratokat készítessz, azért, hogy mi örüljünk. Ez tiszteletre méltó!🙂

12 06 2008
apjafia

fősulis vagyok😀 edzett a szervezetem😀 (de kihangsúlyoznám, hogy a főiskola nem az alkoholról szól :D) írtam én már úgy zárthelyit, hogy a lapot alig láttam😀 no meg azért nem kell mindig berúgni, mértékkel is lehet inni 🙂
Örülök, hogy jónak találod a felirataimat🙂 igyekszem továbbra is ezt a szintet fenntartani🙂

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

Edzett szervezet😀 ez tetszik. Erről jutott eszembe egyik haverom, aki másnaposan írt zárthelyit😄 már bocs, de lehányva adta be a lapot😀. Igaz, lehet mértékkel inni. Kivéve mikor nem.

12 06 2008
RainMan

Neked főleg edzett lehet a szervezeted, mert ahogy tudom Te meg vagy keresztelkedve! Amióta itt vagyok Dunaújvárosban, azóta nekem is edződik a szervezetem, de csak mértékkel! Meg azért itt DunaNewYorkban kemények az “edzések” :D!

12 06 2008
apjafia

így van, meg vagyok keresztelkedve🙂 jól tudod🙂 ezek szerint ismersz is?🙂 a mértékletes edződés a legjobb😀 én is három év alatt “gyúrtam fel magam” erre a szintre :D:D:D:D

12 06 2008
RainMan

Nem, nem ismerlek, csak a múltnap ismerőseim ismerősei közt megtaláltalak az iwiw-en!😀
Hát igen, mértékletesen. De én edzések alatt főleg a szakesteket értettem!😀
Mondjuk én nem keresztelkedtem, így is elég jól beilleszkedtem!😀

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

Milyen pizzát rendeltél?😀

12 06 2008
apjafia

sonkás sajtos kukoricás🙂 egyszerű, de jó és finom😀

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

Wáá😀 a legjobb. Nem rendelnél nekem is ?😀

12 06 2008
apjafia

Rendelj magadnak :P:P:P

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

Az lesz😀 Nézi vki innen az EB-t? 🙂

12 06 2008
apjafia

én nézem🙂 már amikor van rá időm😀

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

Az idő pénz ugye?😀

12 06 2008
apjafia

Nem is arról van szó, csak gyakran későn jövök rá, hogy már megy a meccs😀

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

Hát…😀 Ez egy kellemetlen adottság😀. Nekem rögzült a fejemben, hogy 18:00-kor és 20:45-kor minden mást elfelejtek, és azonnal M1-re kapcs. A VB-n is így volt🙂

12 06 2008
Csonti

Én is nézem az EB-t, én is el szoktam felejteni, mivel már nem köt le annyira mint régen, de azért a kedvelt csapatok meccseit nem hagyom ki.

12 06 2008
Junchidono

“Yorucicán kívül, Junchi másik nagy kedvence (legalábbis ha jól emlékszem, de javíts ki ha tévedek) Szayel Aporro is feltűnik”

Nem, a másik nagy kedvenc az Soi Fong😀 (De Aporro-t is szeressük persze xD; Amm, wait, wait! Szayel Aporro is lesz ebben a részben? Ő a 8-as Espada, szal valamit el teccet nézni apjafia kolléga🙂 )

Btw, hajrá-hajrá. A heti rész kifejezetten érdekesnek ígérkezik, szal tuti magyar subbal vaccsolom meg🙂

12 06 2008
apjafia

Junchi, akkor majd figyelmesen nézd a legvégét😀 és meglátod, hogy igazam lesz😀

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

De nem értem hogy illeszkedik a történetbe Aporro😀, remélem nem úgy lesz mint az egyik előző részben Gin…

12 06 2008
Junchidono

Na most akkor még jobban felvagyok csigázva, hogy hogyan kerül a tündérkirálynő (Aporro😛 ) is a képbe. Amúgy már rotyog nekem is lefelé a heti rész… xD

Btw, egy gyors kérdés. Nemsokára (nyár vége felé… talán) kint lesz majd a Bleach Movie 2 DB release-el. Azt esetleg tervezed majd?😀 (Gondolom igény lenne rá, csak ugye nem egy könnyű/rövid meló).

12 06 2008
Csonti

Én remélem, hogy tervezi.:-) Igen bene van Aporro a részben.

12 06 2008
apjafia

persze, mindenképpen🙂 csak derüljön ki, hogy pontosan mikor jön, hogy mikor tegyem szabaddá magam két napra, vagy amennyi kell ahhoz, hogy elkészüljön🙂

12 06 2008
Grimmjow Jaggerjack

A meccs előtt 20 perccel remélem kész lesz😀

12 06 2008
Csonti

Addigra kész lesz ne aggódjatok.

12 06 2008
Zarknod

Remélem jól haladsz mert már teljesen bevok kattanva at uj rész miat :D:D
És annyit szeretnék kérdezni hogy a Geasst végigcsinálod ?? :P:P

12 06 2008
Viki

Várom =)

És jó lenne ha kijönne már a movie 2. =(

12 06 2008
apjafia

Akkor most teszek egy bejelentést… a továbbiakban (a mai naptól kezdődően), minden olyan kommentet törölni fogok, amelyik siettet, vagy a felirat elkészültének időpontjáról érdeklődik…
1. Ha siettetni próbálsz, azzal csak hátráltatsz, mert elvonod a figyelmem a fordításról.
2. Nem kell türelmetlennek lenni… nézd vissza nagyjából mikor jelent meg a felirat eddig (de elárulom: délután 3 és 6 között), úgyhogy akörül keresd… lehet előbb kész lesz, lehet később

Megértésetek köszönöm

12 06 2008
apjafia

Zarknod, igen, végigcsinálom a Code Geass fordítást🙂

12 06 2008
barko

mondjuk ez abszolút rthetőengem is zavarna ha sürgetnének:p meg amúgyis jómunkáhozidő kell:)

12 06 2008
Zarknod

Köszönöm a választ ennek örülök :))

12 06 2008
Viki

Egyetértek.
Kül is ellehet foglalni magunkat simán addíg amíg nincs kész a felirat.
Én pl. szétnézek épp interneten.

12 06 2008
Junchidono

Naa, megnéztem a heti részt. SPOILEREK jönnek!! Hát mehh >_> Ennél azért többre számítottam, szal Yorucica azonkívül, hogy Shunpozott egyet, meg megtörte a darkos fickó póverjét, nem sok minden csinált *csalódott fanboy*. Amúgy maga a rész viszont nem volt rossz, végre komolyabban is megmozdult a sztori.

Btw, jövőhét utáni héten dupla rész, szal készülj kolléga, mert hosszú meló vár rád😀

12 06 2008
Mil

így van. addig is mindenki foglalja el magát. én épp egy Grimmjow képet rajzolok…wehhe:D

12 06 2008
apjafia

Junchi, honnan szerzel te ilyen infókat?😀 dupla rész? ejj… az biztos, hogy hosszú meló lesz😀 na ha azt sikerül csütörtökön megjelentetnem, akkor bármire képes vagyok :D:D:D (amúgy meg lehet, hogy szerdán korai fekvés, csütörökön háromkor kelés, és munka estig lesz belőle)😀

12 06 2008
apjafia

No beírom ide, hátha valaki lusta az egész oldalra figyelni: elkészült a felirat, kint van a post, tölthetitek🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




%d blogger ezt kedveli: